"Az embernek arra van ideje, amire akarja."- szokták mondani. Azt viszont rendszerint elfelejtik hozzátenni, hogy ez mindig egy fontossági sorrendet feltételez.
Nekem a családom, az egészségem, és a munkám a legfontosabb, minden más csak ezek után jön. Ennek az az eredménye, hogy nagyon kevés idő jut saját magamra, illetve olyan dolgokra, amelyek a napi mókuskeréknek nem szükségszerű részei. Sokszor érzem úgy, hogy a 24 óra semmire nem elég, így folyton rohanni kell, és átkapcsolok "robotüzemmódra". Mivel ezt az állapotot nem tartom hosszú távon fenntarthatónak, mostanában arra próbálom ránevelni magamat, hogy ne rohanjak, éljem meg a pillanatot (ehhez ajánlom dr. Szondy Máté Megélni a pillanatot c. könyvét), illetve minden nap szánok magamra 10 nyugodt percet.
Mint általában mindenkinek, nekem is nagyon sok tervem, célom és vágyam van. Némelyik már évek óta megvalósításra vár.
Október 10-én a kedvenc bloggerem, Lupui Iza egy számomra rendkívül inspiráló bejegyzést tett közzé (itt) arról a 101 dologról (ebből néhány az én listámon is szerepel), amelyet 1001 nap alatt szeretne teljesíteni (bővebben itt). Annyira megtetszett az ötlet, hogy rögtön tollat, papírt ragadtam és elkezdtem megírni a saját listámat, valami hihetetlen lelkesedéssel.
Íme az eredmény, amelyért ezúton is nagy köszönet Izának!!!! :)))
1. A Szabó Magda gyűjteményem hiányzó darabjainak beszerzése
2. Eltölteni egy hétvégét Miskolcon a férjemmel
3. Szelektív hulladékgyűjtő otthonra
4. Hugi egyik képét bekeretezve otthon kitenni a falra
5. Napi legalább egy dícséret
6. Félmaraton versenyen
7. Szájzuhanyt venni
8. Újra elolvasni a Harry Potter könyveket
9. Heti 20 perc meditáció
10. Váratlanul hazalátogatni a szüleimhez
11. Közös csajos hétvége Hugival
12. A szülinapomat ágyban tölteni (sajna az ágy alatt nincs hely :D)
13. Negyedévente színház
14. Éjszakai fürdőzés a csajokkal
15. Péntek esti buli
16. Közös főzés a munkatársaimmal
17. Minden első szombaton svéd asztalos (diétába illő) reggeli
18. Havi egy mozi a férjemmel
19. Maraton versenyen
20. Havi egy hosszú séta a férjemmel
21. Több közös csajos program Hugival
22. Anya töltött káposztájának diétába illő verzióját megtanulni
23. Kiselejtezni az évek óta nem használt ruhákat/cipőket
24. Friss virág a vázába
25. Ősszel faleveleket gyűjteni és kipréselni
26. Egy napot a testvéreimmel tölteni
27. 4 sánc versenyt nézni
28. Szőnyi félmaratont futni újra
29. Mindennap megnevettetni valakit
30. Legalább egy embert az életmódváltásban inspirálni és végig segíteni neki
31. A bloghoz közös képet készíteni Hugival
32. Egy hétvége offline a férjemmel
33. Fürdőbe menni a szüleimmel
34. Angolul olvasni
35. Kézzel írott naplót vezetni
36. Közös nap az unokaöcsémmel és az unokahúgommal
37. "Akinek nincs esze, legyen notesze!" :D
38. Mindig TV nélkül aludni
39. Minden este elmosogatni
40. Megnézni a kedvenc mesémet
41. Apával megnézni a Segítség felszarvaztak c. filmet
42. Karácsony reggel fahéjas palacsintát enni
43. Közös strand a családdal
44. Kisvasutazni a férjemmel
45. Vidor fesztivál a családdal
46. Előtte-utána képet közzétenni
47. Hugit elkísérni fényképezni
48. Találkozni a volt kollégáimmal
49. Kalandpark
50. Közös családi fotó
51. Szerezni egy vekkert
52. 60-as derék
53. 5 húzódzkodás
54. Családi Monopoly
55. Hóangyalt csinálni
56. Ténferegni a Szigeten egyedül
57. Minden megyeszékhelyre ellátogatni
58. Emléküveget csinálni
59. Tökfaragás
60. A konyhában mindent üvegben tartani
61. Napsütésben a Városligetben üldögélni a férjemmel
62. Elrollerezni a Kopaszi-gátra
63. Lakást venni
64. A bevásárlólistát folyamatosan írni
65. Hidegebb vízzel zuhanyozni
66. Egy hétvégét a szüleimmel tölteni
67. Elvinni apát a pesti éjszakába
68. Mellőzni a műanyag zacskó használatát
69. 40 napos böjt alatt hús- és gluténmentesen enni
70. Piknik a Szigeten a férjemmel
71. A 120 perces inzulin szintet 30 alá vinni
72. 1.000 követő
73. "Hastánc"
74. Rendezni egy futóversenyt Napkoron
75. Újra elolvasni Szabó Magda Őz c. könyvét
76. Augusztusi csillaghullást nézni Napkoron a férjemmel
77. Véradás (ez már megvolt :))
78. A blogot továbbfejleszteni
79. #huginakcsinaltam bögre
80. Összegyűjteni a kedvenc idézeteimet
81. Jelmezes buli
82. Felfutni a Gellért-hegyre
83. Elmenni a Kékes-tetőre a férjemmel
84. Bicikli túra SzSzBM-ben
85. 5 perc/km-es futás legalább 5 km-en
86. Dőlőre futunk teljes táv
87. Kincsestérkép
88. Otthoni csíráztatás
89. Személyesen találkozni Lupui Izával
90. Önfeledten nevetni
91. Álló helyzetből híd
92. Kipróbálni a jógát
93. Kipróbálni a pilates-t
94. Elolvasni Gödrösi Ádám Street workout mindenkinek c. könyvét
95. Kicseréltetni az utolsó amalgám tömésemet
96. Hugival kávézni a Szabadság hídon
97. Bekeretezni a kedvenc közös képünket
98. Kézenállás
99. Tim Burton filmmaraton
100. Jóbarátok vetélkedő
101. "Háttámasz" a munkahelyi székemhez
Kezdő napja: 2017. október 12.
Záró napja: 2020. július 9.