Egészséges életmód egyszerűen

Az utánzás a hízelgés legszebb formája

2017. július 24. - huginakcsinaltam

"NE UTÁNOZZ MÁR!" - talán ez a mondat hangzott el leggyakrabban, amikor gyerekkorunkban Hugival játszottunk. Nagyon dühített, hogy néhány másodperces/perces késéssel, pont ugyanaz a történet játszódott le az ő babái között, mint korábban az enyémek között. Később, tizenévesen nagyon tönkre tudta tenni a napomat, ha egy iskolatársam, azután, hogy megdicsérte a pulóveremet (vagy bármi mást), ugyanolyanban jelent meg. Főleg akkor, ha pont egy napon viseltük, és rajta jobban állt. Sosem értettem miért kell másokat utánozni, miért mások után megyünk vagy másokon próbálunk túltenni, ahelyett, hogy inkább a saját utunkat járnánk. Ez a kellemetlen érzés viszonylag sokáig megmaradt benne.

A szerelem a futás iránt úgy 10 éve kezdődött, amikor közvetlenül az érettségi előtt elhatároztam, hogy nem megyek kövéren az egyetemre, csúfoltak már eleget, tiszta lappal akarok kezdeni. Mindig a világ lustája voltam, így legszívesebben egy jó könyvvel vagy távirányítóval az egyik, valamilyen finomsággal a másik kezemben szerettem üldögélni egy kényelmes fotelben (ez szabadidőmben most is a kedvenc időtöltésem közé tartozik :D), azonban a fogyás iránti vágyam erősebbnek bizonyult.

Akkoriban azért választottam ezt a sportot, mert könnyen elérhető és olcsó volt (egy jó futócipőn és nőknél egy jó sportmelltartón kívül igazából másba nem kell beruházni). Közben kiderült, hogy futni jó, sőt egyenesen nagyszerű érzés. További pozitívumnak bizonyult, hogy le is adtam közel 10 kilót (alig fél év alatt). Akkoriban napi szinten 8-10 kilométeres távokat futottam. Egyik nap, az edzés után találkoztam egy ismerősömmel, aki megjegyezte, hogy szerinte nem nagy dolog az, amit csinálok, ő is simán megcsinálná. Így is lett, sőt túl is tett rajtam, sokkal többet, sokkal jobb idő alatt futott. Bevallom, hogy akkoriban ez nagyon bökte a csőrömet. Nem értettem, hogy miért akar versenyezni velem, miért jó neki az, ha konkurálhat velem, és aztán dicsekedhet, hogy mennyivel jobb nálam. 

Az egyetemi élet miatt abbahagytam a futást, helyette inkább romboltam az egészségemet, aminek meg is lett az eredménye. Másodév előtti nyáron ugyanis eléggé összeszedtem magam: 2,5 hónap alatt kb. 8 kilót híztam, ami további kb. 5 kilóval gyarapodott ötödév végéig. Egyik barátom szerint úgy néztem ki mint, aki felfalta magát (köszi Robi, mindig meleg szívvel gondolok rád ;)).  Az egyetem befejezése után munka hiányában nem volt jobb dolgom, és aggódtam is, hogy nem találok majd munkát, így élhetek a szüleim nyakán. Időtöltés és stresszlevezetés céljából ismét elkezdtem futni. Kezdetben csak 400 métert voltam képes (lajhár módjára) futva megtenni, de a heti többszöri edzésnek hála, a nyár második felében már heti 8-9 alkalommal 1-1,5 órát futottam (alkalmanként kb. 10-14 kilométert).

Aztán persze megint abba "kellett" hagynom a futást. Az, hogy Budapestre költöztem és elkezdtem dolgozni nagy változás volt az életemben, nem ismertem itt szinte senkit és kellett egy kis idő, amíg megtaláltam a helyemet. Néhány hónapnyi kihagyás után azonban újra elkezdtem (szintén elég nagy távokat) futni. A környezetemben ismét akadtak olyanok, akiket a kitartásommal és lelkesedésemmel futásra ösztönöztem. Igen, jól látjátok, 24 éves koromra benőtt a fejem lágya (legalábbis egy része) és már nem utánzásként, versenyzésként éltem meg, hanem úgy, hogy én inspiráltam másokat. Rájöttem: az, hogy "utánoznak", próbálnak jobbak lenni (nálam vagy magunknál az szerintem mindegy) nem sértő, sőt egyenesen bók. Hiszen mi lenne szebb kifejezése annak, hogy jónak tartják azt, amit csinálok, mint az, hogy ők maguk is elkezdik csinálni.

Sajnos az elmúlt néhány évben is voltak a futásban kisebb-nagyobb kihagyások (egészségügyi, munkahelyi, magánéleti stb. okok miatt), és ezalatt az idő alatt meg is adtam magamnak mindent, amit megkívántam. Ezeknek köszönhetően 2013 augusztusában megint 65 kg voltam (ami lehet nem hangzik soknak, de csak 163 cm magas vagyok, és szinte csak a felsőtestemre, illetve a fejemre hízok*). Az IR diagnosztizálása után - kisebb-nagyobb nehézségek mellett - sikeresen életmódot váltottam. A futás utáni szenvedélyem nem változott, sőt kiderült, hogy a saját testsúlyos és súlyzós edzések is élvezetesek tudnak lenni (ha már belejöttél). Most 50 kg vagyok. Hetente többször edzek itthon súlyzókkal/saját testsúllyal és heti 3,5-4 órát futok. És még soha nem éreztem ilyen jól magam a bőrömben! :)

Otthon és munkahelyemen is én vagyok az egészségfelelős. Nagyon bízom benne, hogy most is vannak a környezetemben, illetve köztetek olyanok, akik úgy gondolják, hogy ha én meg tudom csinálni, akkor nekik/nektek is menni fog. És szerintem így is van: ha nekem megy, NEKED is megy! :)

Legyen sport vagy főzés, szeretném, ha minél több embernek tudnám megmutatni az utat, vagy ha azt már ismeri, akkor a kezdő erőt/lökést szeretném megadni ahhoz, hogy azon elinduljon. Ezért is szeretném bebizonyítani, hogy egészségesen élni nem nehéz és nagyon élvezetes is tudni lenni. 

Szóval, a korábbi "Ne utánozz már!" helyett, inkább a "Csináld utánam! Bizonyítsd be, hogy jobb vagy!" lesz a szlogenem! :) 

Egészségesen élni jó! 

 

 

 

*Ez sajnos nem vicc, hanem genetika. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://huginakcsinaltam.blog.hu/api/trackback/id/tr9612680163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.